21-es Puttonyos Pince, Gyöngyös Borozó Étterem

A borozó

A Puttonyos Pince építésekor az egyik legfontosabb szempont az autentikus hangulat megőrzése volt. Csak természetes anyagokkal találkozhatunk, bármerre is nézünk.

Büszkék vagyunk rá, hogy a legtöbb berendezési tárgy, díszítés, bútor kézműves mesterek munkájának gyümölcsei.

A pince hangulatát alapvetően meghatározó bútorzata, mely topolyafából készült, Szigeti Sándor munkája. A robosztusságot sugalló székek és asztalok szemmel láthatóan az örökkévalóságnak készültek, hogy a későbbi nemzedékek is gyönyörködhessenek majd bennük.

A pince két oldalát végig fafaragások és hordóvégek díszítik, melyeket Bagi Jánosnak és Száfrány Istvánnak köszönhetünk. A borozó jellegzetes motívumai ezeken is visszaköszönnek.

Úgy gondoljuk, a 21-es pince azért lehet igazán eredeti, új építése ellenére is környezetébe olvadó, mert elkészülte során a környékről származó anyagokat igyekeztünk felhasználni. Így természetesen a recski és kékesi kövek mellett, farkasmályi kövek is felhasználásra kerültek. Hasonlóan különleges a mátraderecskei vágott téglából készült padozat is.

A kőmunkákért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Kiss Bertalannak, Barna Jánosnak, valamint Mester Istvánnak és fiának, akik mindent megtettek azért, hogy a Puttonyos Pince mai fényében tündökölhessen.

A pince igazi ékessége a központi részen található forrás, melyből ásványvíz minőségű forrásvíz tör elő.

Természetesen megfelelő védelméről is gondoskodnunk kellett. E célra kevés dolog lenne alkalmasabb, mint a pince névadói. A Madarassy István, szobrászművész által készített Puttonyos, valamint Borbarát rézszobrok egyedülálló műalkotások, melyek méltó őrzői a forrásvízkincsnek.